Budaörs lett a legfejlettebb magyar település, de nincs sokkal elmaradva Remeteszőlős, Diósd, vagy Dunakeszi sem - derül ki a KSH adataiból, melyet a Budaörsi Önkormányzat publikált a napokban. A statisztikai hivatal számos szempont szerint összesítette az adatokat, így többek között figyelembe vették, hogy hány vállalkozás, bolt, autó, vendégéjszaka jut ezer lakosra, mekkora az önkormányzat adóbevétele egy lakosra vetítve, mennyi a közüzemi vízhálózatba bekapcsolt lakások aránya, hányan fizetnek elő szélessávú internetre, milyen a halálozási ráta, hányan részesülnek szociális segélyben, vagy éppen mennyi álláskereső van az adott településen.
Nem a mostani a KSH első ilyen felmérése, hiszen 2006-ban már segédkeztek hasonló, kistérségekre és településekre vonatkozó számítások elkészítésében, igaz, akkor még kevesebb indikátor alapján rakták össze a listát. A korábbi felmérés fontosságát jól mutatja az, hogy egy évvel később ez alapján jelölte ki a kormányzat a leghátrányosabb helyzetű kistérségeket. Hasonló a cél a mostani listával is, hiszen az a rendeltetése, hogy a pályázati rendszert segítse azzal, hogy a településeket és térségeket (ma már járásokat) transzparens, objektív, statisztikákkal alátámasztott módon differenciálják fejlettségük szerint.
A jelenlegi számítások egy várhatóan a jövő év elején megjelenő jogszabály (amely a kedvezményezett települések és térségek besorolásáról szól majd) háttéréül szolgálnak. A budaörsi önkormányzat által nyilvánosságra hozott lista azonban még nem tekinthető véglegesnek, hiszen az indikátorok köre még változhat, így bekerülhetnek olyan elemek is, amelyek módosíthatják a rangsort - hívta fel a figyelmünket a KSH. A hivatal csak a jogszabály előkészületeiben segít, annak elkészítése az NGM, illetve a Miniszterelnökség hatáskörébe tartozik, így a KSH magát a listát sem adhatja ki, az teljes egészében akkor lesz hozzáférhető, amikor megjelenik az említett jogszabály.
Budaörs az élen, Győr a legfejlettebb megyei jogú város
Ahogy 2011-ben, úgy öt évvel korábban is Budaörs volt a legfejlettebb magyarországi település, míg az akkori második, Diósd most egy helyet visszacsúszott. Jól teljesített az elmúlt időszakban viszont Remeteszőlős, amely 2006-ban még a hatodik helyet foglalta el, innen kúszott fel a lista második helyére 2011-ben - derül ki a KSH adataiból.
A legfejlettebbek | A legfejletlenebbek | ||
2006 | 2011 | 2006 | 2011 |
Budaörs | Budaörs | Vekerd | Told |
Diósd | Remeteszőlős | Szászfa | Szászfa |
Alsóörs | Diósd | Rinyaújnép | Darnó |
Gyenesdiás | Dunakeszi | Büttös | Kisbeszterce |
Törökbálint | Veresegyház | Kisdombegyház | Rinyaújnép |
Remeteszőlős | Telki | Gagyvendégi | Hedrehely |
Szántód | Törökbálint | Murga | Lácacséke |
Leányfalu | Üröm | Bácsszőlős | Kishódos |
Szentendre | Budapest | Kaposkeresztúr | Nemesdéd |
Csopak | Hévíz | Zádor | Horváthertelend |
Budapest | Szigetszentmiklós | Magyarhomorog | Visnye |
Zalakaros | Szentendre | Értény | Pamlény |
Üröm | Biatorbágy | Magyardombegyház | Hernádcéce |
Budakalász | Göd | Gerényes | Kérsemjén |
Herceghalom | Győr | Abaújalpár | Szentborbás |
Forrás: KSH, Budaörsi Önkormányzat |
Érdekesség, hogy amíg Budapest 2006-ban a 11. helyet foglalta el, addig 2011-ben már befért az első tízbe, oda, ahol egyébként főképp Pest megyei településeket találhatunk. A kivételt a főváros mellett Hévíz jelenti, amely a tizedik helyet csípte meg az összesítésben.
Amennyiben csak a megyei jogú városok 23-as mezőnyét nézzük, úgy Győr a maga 15-ik helyével áll a legjobb pozícióban, amit Eger (29) és Veszprém (31) követ. Jó helyezést ért még el Érd (39), Székesfehérvár (40) és Szombathely (56) is. Ebből a szempontból a legrosszabbul teljesítő Salgótarján (976) éppen hogy bent maradt az első ezerben, de nem lehet túl büszke a 695-ik helyére Hódmezővásárhely sem, hiszen a hátulról következő szereplő Miskolc (294) ennél jóval előkelőbb helyezést tudott elérni.
Győr | 15 |
Eger | 29 |
Veszprém | 31 |
Érd | 39 |
Székesfehérvár | 40 |
Szombathely | 56 |
Szeged | 61 |
Sopron | 63 |
Zalaegerszeg | 65 |
Szekszárd | 75 |
Pécs | 103 |
Nyíregyháza | 112 |
Dunaújváros | 117 |
Szolnok | 121 |
Debrecen | 124 |
Kecskemét | 131 |
Nagykanizsa | 158 |
Kaposvár | 177 |
Tatabánya | 183 |
Békéscsaba | 294 |
Miskolc | 305 |
Hódmezővásárhely | 695 |
Salgótarján | 976 |
Forrás: KSH, Budaörsi Önkormányzat |
Ahol a legrosszabb a helyzet
Az új lista szerint a Hajdú-Bihar megyei Told a legkevésbé fejlett magyar település, amelyen kívül egyetlen olyan másik település volt, amelynek összesített pontszáma nem érte el a 2 pontot, mégpedig a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szászfa. Az ezt követő sorrend Darnó, Kisbeszterce, Rinyaújnép, Hedrehely, Lácacséke, Kishódos, Nemesdéd.
A 2006-os felmérés legrosszabbul teljesítő települése Vekerd lett, amely a mostani felmérésben a 3077-ik helyet foglalta el, az összesen 3154 helységet tartalmazó listán. Szászfa, akárcsak a mostani kutatásban, akkor is a második helyet foglalta el hátulról, ahogy Rinyaújnép sem új szereplő a hátsó régiókban.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Sikeres volt a tüntetés, lemondott a miniszterelnök

Létezik egy repalack, ami jóval többet ér, mint 50 forint, jól becsülje meg

Megütötték a forintot, a törökországi botrány lehet a háttérben

Hadrendbe álltak Orbán békeharcosai, totális blokád jöhet a csütörtöki EU-csúcson

Putyinéknak semmi se szent? – megtámadták a baltiak energiaellátását
Reagált Zelenszkij a korlátozott tűzszüneti javaslatra

Egy nőszemély fenekestül felforgatta a légi közlekedés rendjét: túl nagy a hátsója

Talpra állt az X, segített az elnöki kapcsolat

Spóroljon, fegyverkezzen! Lakossági megtakarításokból lenne harcias az EU, a németek már döntöttek
