Tóth Bertalan, az MSZP elnöke, EP-listavezető bejelentette azt is, hogy mivel az Európai Néppárt által létrehozott "bölcsek tanácsa" nem csupán a Fideszt, hanem Magyarországot is vizsgálni fogja, az MSZP-Párbeszéd is létrehoz egy "bölcsek tanácsát", amely találkozót kezdeményez a néppárti testülettel. Elfogadta a felkérést és részt vesz a testület munkájában Balázs Péter volt uniós biztos, Donáth László lelkész, volt MSZP-s országgyűlési képviselő és Bárándy Péter volt igazságügyi miniszter.
Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke úgy értékelt, a Párbeszéd a közös listán "befutásra jó esélyt" jelentő helyet kapott, amely Tóth Bertalan listavezető visszalépése miatt politikai értelemben a harmadik, közjogi értelemben a negyedik helyet jelenti.
Kapcsolódó
Az eddigi közvélemény-kutatások alapján az MSZP 2-3 mandátumra számíthat csak, miközben a Fidesz-KDNP akár 14-et is megszerezhet.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak