A tranzitpont szívesen látja további ukrán tolmácsok és önkéntesek jelentkezését is. Továbbá a lakosságot arra kérik, hogy az adományokat ne a BOK csarnokba, hanem továbbra is a karitatív szervezeteknek juttassák el - olvasható a közleményben.
A BOK (volt Syma) csarnokban kulturált körülmények között több órát is eltölthetnek a menekülők. Az éjjel-nappal nyitva tartó tranzitponton ételt, italt, orvosi ellátást, tisztálkodási lehetőséget, utazásszervezést, internetelérhetőséget biztosít számukra a kormány a karitatív szervezetekkel és önkéntesekkel együttműködve.
A MÁV kihelyezett nemzetközi jegypénztárat üzemeltet a tranzitponton, ahol a menekülők átvehetik szolidaritási jegyüket. A tranzitponton segítenek nekik eljutni a pályaudvarokra vagy a Liszt Ferenc-repülőtérre is. A menekültek szállításához szükséges buszokat a Budapesti Közlekedési Központ és a Volánbusz biztosítja.
Akik csak néhány napig akarnak Magyarországon maradni, azok számára a humanitárius szervezetek biztosítanak szállást. Azok elhelyezéséről pedig, akik tartósan maradnának, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság gondoskodik, a megyei védelmi bizottságokkal együttműködve.
A kisgyermekes anyák számára baba-mama-sarkot, a gyermekeknek játszósarkot alakítottak ki. Akik hosszabb távon Magyarországon képzelik el az életüket, azok munkalehetőségekről is tájékoztatást kaphatnak a BOK csarnokban - áll a közleményben.
Az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos fejleményeket ezen a linken követheti.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat