Az egri születésű sportolót pénteken érte a halál - idézi a Magyar Olimpiai Bizottság honlapját az MTI.
Hevesi István 1945-től az Egri Barátság SE, 1948-tól az Egri Szakszervezetek, majd 1952-től a Budapesti Honvéd sportolója volt. Úszásban és vízilabdázásban is versenyzett, de nemzetközi szintű eredményeket utóbbiban ért el. 1953 és 1960 között hetvenhárom alkalommal szerepelt a magyar válogatottban, tagja volt az 1956-os melbourne-i olimpián aranyérmes, az 1960-as római olimpián bronzérmes, illetve az 1954-ben Torinóban és 1958-ban Budapesten Európa-bajnoki címet nyert magyar csapatnak.
Kapcsolódó
Az aktív sportolást 1960-ban fejezte be. 1954-ben a Magyar Népköztársaság Érdemes Sportolója lett, 1996-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntették ki.
Képünk forrása: Pixabay
Legolvasottabb
Kétmillió forint is ütheti a markát annak, aki még most kapcsol: már csak pár nap maradt
Itt a friss javaslat: sürgősen felül kell vizsgálni az öregségi nyugdíjakat, és megemelni
A boltok már az árrobbanást készítik elő: a melósok pénztárcája kerül célkeresztbe
Vészjelzést adott ki az Egyesült Államok: küszöbön a katonai csapás?
Évtizedes rémálom után jöhet a fordulat, megszakadhat a pokoli sorozat?
Irán kegyetlen figyelmeztetést küldött Trumpnak: ha beavatkozik az eseményekbe, elszabadul a pokol
Kiderült, hogy miről dönthetnek a kukásautó sofőrök: 85 százalékos volt a hatékonyság
Belgrádba tart Szijjártó Péter, összejön a nagy Mol-üzlet?
Orbán Viktor bejelentést tett: ezzel üzen Brüsszelnek