Lázár János köztük a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) egyszerűsítéséről. A cél az egyszerűbb, gyorsabb, olcsóbb csok-intézés, ezért bevezetik az igénylésnél a nyilatkozati elvet, azaz nem dokumentumokat kell majd benyújtani, hanem elég lesz nyilatkozni. Csökkennek emellett banki ügyintézési határidők is - fejtette ki.
Beszámolt arról is, hogy mintegy 74 ezer hadigondozott havi juttatását 8550 forintról 10 ezer forintra emelik. Ez egy jogosultnak 120 ezer forint egy évben, azaz egyhavi átlagnyugdíjnak felel meg - tudósít az MTI.
Elmondta: a kormány négysávos út megépítéséről döntött Törökszentmiklós, Püspökladány és Berettyóújfalu között, az M4-es autópálya folytatásaként. A beruházás várható költsége 100 milliárd forint, az előkészítésre 8,4 milliárd forintot hagytak jóvá. Megerősítette, Szolnokot össze kívánják kötni az M0-ás körgyűrűvel.
A miniszter a kormánykabinetek döntései között beszámolt arról, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kormányhivatal miskolci épületének felújítását 4 milliárd forint értékben, forrásokat különítenek el az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) számára, hogy Görgey Artúr születésének 200. évfordulójára méltó megemlékezésekre és áttekintették az uniós tagságból származó jogalkotási kötelezettségeket.
A HÉV és a 2-es metró összekötését firtató felvetésre Lázár János azt válaszolta: a HÉV teljes modernizációja elkerülhetetlen, az elővárosi vasúthálózatnak pedig "profinak kell lennie". Azt is jelezte, hogy új metró építését nem támogatják.
Kényes ügyek
Megkérdezték a közmunkásokkal kapcsolatos kijelentéséről, amelyről azt mondta: a közmunka és a bűnözés csökkenése között összefüggés van. A mostani kormány munkát ajánl, és nem megélhetési bűnözést - fogalmazott. Elnézést kért ugyanakkor azoktól, akiket esetleg megsértett a leegyszerűsítő megjegyzése, amelynek "nem volt kirekesztő éle".
A miniszter a Telenor esetleges állami megvásárlással kapcsolatos kérdésre közölte: ez nem merült fel. Hozzátette ugyanakkor, hogy fontosnak tartja, hogy legyen nemzeti tulajdonban lévő távközlési vállalat.
A közelmúltbeli diáktüntetésen megfogalmazott követelésekről a tárcavezető úgy nyilatkozott: felelőtlenség középiskolások "belekavarása" egy országos választási kampányba, azzal együtt ugyanakkor, hogy a tanulók kérései közül több is figyelemreméltó, ilyen például az iskolai leterheltségre vonatkozó, de azt az alaptantervben kell kezelni, a tananyagról pedig nem politikusoknak kell dönteniük.
A pécsi gyermekhospice ház, a Dóri Ház működését fenyegető ellehetetlenülésre azt mondta: az Emmi felveszi a kapcsolatot a szervezettel, és segíteni fognak a működtető alapítványnak.
Arra a kérdésre, hogy Orbán Viktor Bécsben találkozott-e Heinrich Pecina osztrák üzletemberrel, úgy reagált: "amikor én ott voltam, nem tűnt fel".
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég