Beszállították a Könyvtárellátó (Kello) Kft.-nek a készleten lévő összes tankönyvet az állami fennhatóság alá tartozó kiadók, ennek ellenére december közepére a könyvek egy része még mindig nem jutott el az iskolákba, sőt még a terjesztőhöz sem.
Az állami tankönyvfejlesztésért felelős Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) a lapot úgy tájékoztatta, az úgynevezett kísérleti tankönyvekből hiánytalanul megtörtént a kiszállítás. A készleten lévő tankönyvekre leadott rendeléseket októberben teljesítette az OFI, valamint az állami tulajdonba vett Apáczai Kiadó (AP) és a Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó (NTK) is. A két utóbbi cégtől ugyanakkor még mindig vár a Kello összesen 1600 kötetet, ezekből újakat kell nyomtatni, mert nem készült belőlük elég példány.
Az OFI szerint a még hiányzó könyvek aránya összességében elenyésző, az iskolák ugyanis 11 841 949 könyvet igényeltek az alap- és pótrendelések során.
A lap információi szerint a hiányzó kötetek között nemcsak tankönyvek, de munkafüzetek is vannak, amelyek helyettesítése a tankönyveknél nagyobb fejtörést okoz a tanároknak.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Budapestet elárasztják az újlakások, de ki fogja ezeket megvenni?
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt