A Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) tagvállalataihoz tartozó benzinkutak nyitva lesznek augusztus 19-én és 20-án - közölte a szövetség szombaton, miután arról értesült, hogy a Független Benzinkutak Szövetsége megmozdulást hirdetett, amelynek következtében azon a két napon a tagságukhoz tartozó 500-600 töltőállomás várhatóan nem fog üzemelni.
A MÁSZ az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében hangsúlyozta: a tagvállalatai által működtetett és az üzemanyag-forgalmazásban még részt vevő benzinkútjaik a szokásos nyitvatartással üzemelni fognak és lehetőségeikhez mérten mindent elkövetnek, hogy biztosítsák a benzin- és gázolajvásárlás lehetőségét.
A szövetség felhívta ugyanakkor a figyelmet, hogy a MÁSZ tagvállalatai által üzemeltetett mintegy ezer töltőállomás nem lesz képes teljes mértékben ellátni a hazai több mint kétezer benzinkút által biztosított üzemanyag-kiskereskedelmi szolgáltatást, ezért kérik a fogyasztókat, hogy a jelzett időszakra tervezett vásárlásaiknál erre legyenek tekintettel
A Magyar Ásványolaj Szövetség tagjaként a szövetség honlapján található adatok szerint benzinkutat üzemeltet Magyarországon a Mol magyar olajvállalat mellett több külföldi olajcég, így az OMV, a Shell, a Lukoil, az Oil, a Mobil Petrol és a Castrum Ferrerum.
Legolvasottabb
Mi történik Donald Trumppal? Vészjósló jelek látszanak egy szakértő szerint
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Nem a szél fújta az istállókba: a rejtély még megoldatlan, a nyomozás folyik
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Dubajban csaptak le rá: elfogták az altábornagy merénylőjét
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Rosszul töltjük a telefonunkat, ezért mennek olyan hamar tönkre