Továbbra sincs megállapodás az oroszok és a magyar fél között a magyar űrhajós fellövéséről - tudta meg a napilap a Roszkoszmosztól. Pedig kilenc hónappal ezelőtt a magyar kormány még azt kommunikálta, a Magyarország rövid időn belül ismét olyan nemzetközi sikert tud felmutatni, mint 1980-ban, amikor a Szojuz-36 fedélzetén szovjet segítséggel Farkas Bertalan kijutott a világűrbe.
Még kész szerződésszöveg sincs, csak egy tervezet, amelyről jelenleg a két ország tudományos együttműködésével foglalkozó bizottság egyik albizottságában egyeztetnek. Holott a programot koordináló Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter 2019 novemberében azt állította, a "politikai megállapodás" már megvan, mi több, 2024-ben, rosszabb esetben 2025-ben akár nézhetjük is a tévében a második hazai űrhajós fellövését - fogalmazott a Népszava.
Kapcsolódó
Ahhoz, hogy elkezdődhessen az újabb magyar űrhajós kiképzése, meg kell kötni a magyar-orosz megállapodást, le kell folytatni a jelentkezési procedúrát, a majd megtalálni a legalkalmasabb személyt. Az utóbbi szintén időigényes. Végül pedig jöhet a kiképzés.
Az orosz ügynökség szerint nehéz megbecsülni a küldetés költségét, mert nagyban függ az űrállomáson végrehajtandó programtól. Tavaly novemberben Szijjártó azt nyilatkozta, a hároméves magyar űrprogram 7-10 milliárdot emésztene föl. A magyar kormány ráadásul többet szeretne, mint egy "turistát" kijuttatni az űrállomásra.
Ezt megerősítette most az orosz ügynökség: a felek egy sor, a nemzetközi űrállomáson elvégzendő közös kísérletről is tárgyalnak. Ez azonban megdobhatja az árat, a végösszeg ennek alapján akár 20 milliárd forintig kúszhat.
Legolvasottabb
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket