Kiss Márk István, a BNP Paribas Cardif Biztosító vezérigazgatója a közleményben kifejtette, a romló gazdasági tendenciák és borúlátó előrejelzések ellenére a munkavállalók hangulata nem romlott tovább ősz óta, sőt, enyhe emelkedés mellett alapvetően stabilizálódott.

Azzal kapcsolatban azonban kevésbé optimisták a válaszadók, hogy állásuk elvesztése vagy felmondás esetén milyen könnyen találnának a képzettségüknek megfelelő új állást. Ez a részmutató 61 ponton állt, ami 2022 harmadik negyedévéhez képest 5 pontos esés.

Szerények a megtakarítások háztartásonként

A felmérésből az is kiderült, hogy a válaszadók 48 százalékának a háztartása legfeljebb három hónapot tudna átvészelni a fő kereső állásvesztésénél, ami az előző negyedévhez képest 5 százalékpontos esés. A dolgozók 32 százaléka az előző negyedévhez hasonlóan 4 hónap és egy év közötti időszakot bírna ki ilyen körülmények között, 16 százaléka tudna több mint egy évet átvészelni, 4 százalékponttal kevesebben, mint 2022 harmadik negyedévében.

Az előző negyedévhez hasonlóan a válaszadók 24 százaléka állította, hogy ha elveszítené az állását, rendelkezne olyan biztosítással, amelyből pénzhez jutna. 

A megkérdezettek 71 százaléka úgy vélte, hogy a cég, ahol dolgozik még több mint öt évig biztosan megmarad.

Mindez éves összevetésben 3 százalékpontos esés, az előző negyedévhez képest viszont 4 százalékpontos emelkedés.  

A felmérés alapján képzett BNP Paribas Cardif Munkaerőpiaci Stabilitási Index 75 pontos értéket vett fel, amely 2021 negyedik negyedévéhez képest 1 pontos esés, 2022 harmadik negyedévéhez képest viszont 2 pontos emelkedés – adta hírül az MTI.

A BNP Paribas Cardif Biztosító a Mediánnal közösen 2014-ben alkotta meg az indexet. Segítségével mérni lehet mennyire stabil a munkaerőpiac a munkavállalók szemszögéből:

 

  • a munkavállalók mennyire bíznak abban, hogy jelenlegi munkahelyük hosszú távon is munkalehetőséget biztosít majd számukra,
  • és hogy megérzésük szerint milyen könnyen találnának új munkalehetőséget.