A lap szerint Lang György az egyetem Mellkassebészeti Klinikájának megbízott igazgatója egy szakmai konferencián arról beszélt, hogy stratégiai fejlesztési projekteket dolgoztak ki, egyebek mellett arra reagálva, hogy az utóbbi években mind több befektető jelenik meg a fizetős egészségügyben.
Ebben a versenyben pedig nem szabad lemaradnia a Semmelweis Egyetemnek sem. Megjegyezte, hogy az intézményben gyógyítók 60 százaléka már most is dolgozik magánellátásban.
A Semmelweis Egyetem leendő magánklinikájáról készült szakértői anyagot már bemutatták Balog Zoltán miniszternek is. A céljuk, hogy legalább annyi bevételhez jussanak a magánklinika szolgáltatásaiból, mint amennyit az állami ellátásért kapnak - mondta a professzor. Ezt az összeget részben vissza lehet forgatni az állami szolgáltatásokra, illetve az orvosi jövedelmek javítására, és hozzásegíthet a hálapénz megszüntetéséhez is - tette hozzá.
(Képünk illusztráció, forrás: Shutterstock)
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat