Több ezren vonultak a Várkert Bazár előtti területre vasárnap délután, hogy harmadszorra is tiltakozzanak a Közép-európai Egyetemre (CEU) szabott, kedden elfogadott törvénymódosítás ellen. A szervezők szerint körülbelül 80 ezres tömeg gyűlt össze vasárnap, egyes hírek szerint viszont vélhetően hiába.
Az államfőnek hétfőig (április 10.) van lehetősége arra, hogy politikai vétóval visszaküldi a parlamentnek a törvényt, vagy alkotmányos vétóval az Alkotmánybíróságra normakontrollra. Az mno.hu államfőhöz közel álló forrásai szerint viszont a köztársasági elnök jogi szakértői nem találtak fogást a törvényen, így Áder János alá fogja írni a jogszabályt, de a lehető legkésőbbi időpontban.
Az országgyűlés kedden szavazta meg azt a törvénymódosítást, amely gyakorlatilag ellehetetlenítené a Soros György által alapított egyetem budapesti működését.
Eszerint a jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik. A felsőoktatási törvény módosítását 123 kormánypárti igen és 38 nem szavazattal fogadta el az Országgyűlés kedden a kormány kezdeményezésére.
Erről lesz még szó a parlamentben
Az Országgyűlés egyébként hétfőn fejezi be aktuális kéthetes ülését. A képviselők délutántól az európai uniós munkabérkülönbségek csökkentéséről tartanak politikai vitát a Jobbik kezdeményezésére. Az ülésnap 11 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, amit kérdések és azonnali kérdések követnek.
Az uniós bérekről szóló vitát az utolsó napirendi pontban bonyolítják le. A Jobbik a kérdés tárgyalását kérő javaslatában hangsúlyozta, Magyarország gazdasági stratégiája az "alacsony bérekre és a munkavállalókat a munkaadóval szemben hátrányba hozó, a kiszolgáltatottságot erősítő munkajogi szabályozásra épül". Az ellenzéki párt szerint ezért a képzett munkaerő "csak a lecsúszás és a teljes elszegényedés", vagy a külföldre vándorlás között dönthet.
"Meggyőződésünk, hogy a valódi európai gazdasági és pénzügyi unió elengedhetetlen feltétele a mai, jelentős különbségek mérséklése, hosszabb távon pedig megszüntetése" - fogalmaztak a Jobbik képviselői indítványukban, amelynek tárgyalását az MSZP és az LMP is támogatta.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson