A napvilágot látott elképzelések szerint kettészednék a felső- és közoktatást és az eddigiekkel ellentétben két államtitkár látná el a feladatokat. Az origo.hu szerint Hoffmannak fel fogják ajánlani a köznevelési államtitkári posztot, míg a felsőoktatással két, egykori egyetemi rektort kértek fel.
A váltásra azért lenne szükség, mert bár Hoffmann Rózsával elégedettek a kormányban, ám jól láthatóan nem sikerült jó kapcsolatot kiépítenie az egyetemistákkal és a rektorokkal, ráadásul a neve mára összenőtt a népszerűtlen kormányzati intézkedésekkel - olvasható az origo.hu-n.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak