Ugyan az Emberi Erőforrások Minisztériumát (Emmi) vezető Kásler Miklós még szeptember 25-én egy fővárosi átvételi pontot adott meg a budapesti és Pest megyei köznevelési intézményfenntartók számára, ahol majd át vehetik a koronavírus miatt kötelezően előírt hőméréshez szükséges lázmérőket kedd reggeltől, a terv változott - olvasható a portálon.
Egy keddi levélben ugyanis már arról tájékoztatták az érintetteket az Állami Egészségügyi Ellátó Központtól (ÁEEK), hogy "a korábbi tájékoztató levélhez képest két változtatás történt, mindkét módosítás a gyorsabb, rugalmasabb kiszolgálás biztosítása érdekében":
- akik kevesebb lázmérőre jogosultak, azoknak az eszközöket kiszállítják szerdán,
- ahol nem történik kiszállítás, azoknak a Waberers Szemerey Logisztikai Kft. pátyi telephelyére kell menni érte.
Arra is kérik az érintett fenntartókat, ha a kiszállítás napján 16:00-ig nem érkezik meg a termék, biztosítsák a 20:00-ig történő átvételt. Ez azt is jelenti egyben, hogy azoknak, akik például szeptember 30-án este 8-kor kapják meg a lázmérőket, meg kell oldaniuk, hogy október elsején reggeltől már használhassák őket az iskolák.
Azt, hogy hány hőmérőt kapnak az intézmények, létszámarányosan osztották el Kásler levele szerint, így van olyan fenntartó, amelynek összesen csak 2 jár (ilyenek lehetnek például egyes alapítványok vagy egyes kisebb önkormányzatok), míg van olyan tankerületi központ, ahova akár több tucat iskola is tartozik, így ők majd közel 500-at kapnak.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Trump helyett már mással is beérné Orbán, csak jöjjön már
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Hadházy megtudta a hatvanpusztai zebrák neveit, de nem tudni a hogylétükről
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint