Rétvári Bence elmondta, a kormány eddig többek között az Erzsébet-programon keresztül segítette a családokat a gyerekek nyári táboroztatásának lehetőségével, de fontosnak tartják, hogy jövő évtől kezdve sokkal több nyári tábort támogassanak anyagi forrással és a tartalmi elemek bővítésével is.
A megújuló táborokban különféle tematikák mentén kínálnak programokat a következő nyártól kezdve a pedagógusok és szülők számára egyaránt, folyamatosan bővülő rendszerben. A sokszínű kínálatban helyet kapnak nomád, kaland és sport táborok, közlekedési ismereteket fejlesztő, vagy a természetvédelmet központba helyező egy hetes, vagy napközis táborok, de szerveznek idegen nyelvi táborokat és olyanokat is, amelyekben kiemelt figyelmet fordítanak a tudatos fogyasztói magatartásra való nevelésre, a digitális alkotásra, valamint a kulturális identitás és a hagyományok megőrzésére.
Ebbe a tervbe illeszkednek bele jövőre a Nemzeti Kastély- és Várprogram során megújuló épületekbe szervezett programok, táborok is, amelyek a tankönyvi információszerzésnél hatékonyabban képesek az ismeretek átadására - tette hozzá Virág Zsolt, a Nemzeti Kastélyprogram és a Nemzeti Várprogram végrehajtásáért felelős miniszteri biztos. Virág Zsolt felidézte, hogy a programban 39 műemlék, 20 kastély és 19 vár kapott helyet, ebből 11 felújított épület fogadja már a látogatókat.
A program helyszínei olyan komplex funkciót betöltő, többféle bevételi forrásból táplálkozó és innovatív megoldásokon alapuló, egységes, európai színvonalú egységet alkotnak majd, amelyek megalapozzák a korszerű és hosszútávon fenntartható műemlékhasználatot.
Felidézte, hogy a program 55 milliárd európai uniós forintból gazdálkodik és egy-egy projektre 1,5 milliárd forint jut. Ahol a műszaki igények indokolják, a további forrásokat a kormány biztosítja.
Virág Zsolt elmondta, hogy minden helyszínen a fejlesztési koncepció részét képezi egy olyan oktatási és ismeretterjesztő program megvalósítása, amelyet speciálisan az általános iskolás korosztály számára dolgoztak ki. A program különböző elemei a tankönyvi információszerzést egészítik ki az élményalapú oktatás különböző eszközeivel.
A múzeumpedagógiai foglalkozások minden helyszínen elérhetők lesznek, és több korosztályra, legalább négy-öt programmal fókuszálnak majd. A programok között kincskereső játékok, szabaduló szobák, történelmi csapatjátékok, valamint digitális és interaktív élmények egyaránt megtalálhatók.
(A képen a tatai kastély)
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721996150.jpg/240/?v=2024012201)
Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)