A kormány határozata értelmében ugyanis a Lánchidat a korábbi tervektől eltérően változatlan járdaszélességgel, a jelenlegi látványt megőrizve kell felújítani. Ennek megfelelően a BKK kezdeményezte a korábbi közbeszerzési pályázat visszavonását, amely még a szélesebb járdákkal való felújítás műszaki adatait tartalmazta és emellett megkezdte az új eljárás előkészítését, hogy a kivitelezés az eredeti terveknek megfelelően idén ősszel a Széchenyi István tér alatti villamos-közúti aluljáró és a Várhegyi alagút együttes felújításával elindulhasson.
A Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának javaslata alapján a felújításra biztosított fővárosi forrásokat a kormány 6 milliárd forint támogatással egészíti ki.
Emellett elkezdődött a Lánchídhoz kapcsolódó közterek, a Clark Ádám tér és a Széchenyi István tér egységes koncepció szerinti felújításához szükséges tervezési munka előkészítése is.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Az MI lesz a minden? Elindult a folyamat, amit már nem lehet megállítani
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók