A K&H legfrissebb innovációs indexe szerint a stagnálás lehet a legpozitívabb jellemző az innovációs tevékenységek jellemzése kapcsán. A kis és közepes vállalkozások ilyen jellegű tevékenysége alig mérhető, ez pedig jelentős versenyképességi lemaradást okozhat hosszabb távon a szektorban.
Az innováció a vállalati versenyképesség kulcsa, és ebből a szempontból nincs ok ünneplésre
‒ jelentette ki Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.
Pozitív tendenciának számít, hogy 2022 első félévéhez képest több cég jelezte, hogy a felmérést megelőző két évben bevezetett új terméket vagy szolgáltatást. Ez az aktivitás majdnem minden második vállalkozásra jellemző volt.
Leginkább a 300 millió és 1 milliárd forint közötti árbevételű, főként a közép-magyarországi régióban működő cégekre volt jellemző az innovatív attitűd.
Az elemzés kitér arra, hogy érdemben nem változott a bevezetett új termékekből, illetve szolgáltatásokból származó árbevétel aránya. Jelentősebb változás a kereskedelem szektorában látható, ahol a korábbinál érdemben több cég jelezte, hogy az új termék vagy szolgáltatás árbevételének aránya 10-20 százalék között alakul.
Inkább a nagyobb árbevételű cégek jellemzője a kutatás-fejlesztési tevékenység
Az elmúlt időszak legjellemzőbb újítási folyamatai:
- magasabb műszaki tartalmat képviselő gépet, berendezést vásárolt
- a vállalatok 40 százaléka szoftvert vásárolt új funkció vagy feladat ellátására
- kedvező környezeti hatással járó fejlesztést hajtottak végre
- a környezetbarát megoldások terén is megfigyelhető, hogy leginkább a nagyvállalatok, a 4 milliárd forint feletti árbevétellel rendelkező cégek aktívak
- kimagasló mértékben a mezőgazdasági szektor is kiveszi részét a környezetbarát beruházásokból.
Megakadt a támogatási források felhasználásának hatékonysága
A jelentés tartalmazza, hogy a friss felmérést megelőző két évben csupán minden ötödik vállalkozás nyert el támogatást innovációs tevékenységéhez, ami arra utal, hogy az előző félévhez képest nem változott jelentősen az elnyert támogatások aránya.
Az elemzés szerint az átlagosnál jelentősen magasabb arányban nyertek el támogatást a mezőgazdasági, a nyugat-magyarországi, illetve a 2-4 milliárd Ft árbevétellel rendelkező cégek.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Árpád fejedelem útja: 88 km/h-s gyorshajtót is rögzítettek a traffiboxok
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Újra támad az Ipoly: két határút is eltűnt a víz alatt Nógrádban