Mindössze hatmillió forintos névértéken vásárolt meg egy céget Porkoláb Gyöngyike, Kósa Lajos, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter felesége Fiák István ügyvédtől. A Tócó-Pece Üzletviteli Tanácsadó Kft. eközben 139 millió forint eszközállománnyal rendelkezett 2016 végén - írja a Népszava.
A miniszter azt mondta a napilapnak, hogy az alacsony vételár hátterében az áll, hogy a vállalat eladásakor éppen annyi volt az adóssága, mint az eszközállománya, ám a Népszava a 2016 végéig rendelkezésre álló adatok alapján azt találta, hogy akkor a 139 milliós eszközállománnyal szemben 24 millió forint kötelezettség tartozott. Az adásvétel 2017 márciusában történt.
Fiák a Magyarországi Diákvállalkozás Országos Érdek-képviseleti Szövetségének elnökeként a nyugdíjas-szövetkeztek létrejöttének egyik ötletgazdája. Az új szövetkezettekkel kapcsolatos törvényt Kósa nyújtotta be a parlamentnek Harrach Péterrel közösen. A miniszter nem válaszolt arra a kérdésre, hogy politikusként helyesnek tartja-e, ha a közvetlen családtagjai a vele szoros szakmai kapcsolatot ápoló lobbistával üzletelnek.
A nyitókép forrása: Shutterstock.com
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ezekért a használtautókért vannak teljesen megőrülve a magyarok
Elszabadult a pokol a magyarok egyik kedvenc nyaralóhelyén
Naponta több mint 41 millió forintot költ a kormányzat a tömeges bevándorlás kezelésére
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Legyen résen, órákra leáll az egyik hazai nagybank: fizetni sem tudunk majd