A gyalogosok jogosan kérik, hogy az elektromos rollerrel ne száguldozzanak a járdán - idézi az Infostart a politikust.
Szabályozni kell, hogy melyik eszköz mehet a járdán, melyik az úttesten, melyik a kerékpárúton" - mondta a kormánybiztos, aki reméli, hogy a jogszabályt már jövőre módosítani tudják.
A KRESZ szerint az elektromos rollerek nem minősülnek közlekedési járműnek, így a gyalogosokra vonatkozó szabályokat kell figyelembe venni ezen eszközök használata esetében is. A KRESZ egyértelműen meghatározza, hogy mi minősül járműnek. Ennek alapján az elektromos roller még a segédmotoros kerékpár kategóriájába sem fér bele: az elektromos roller vezetője gyalogosnak minősül.
Révész Máriusz elmondta, ezek az elektromos közlekedési eszközök csak a kerékpárutakon közlekedhetnének, de a keskeny szélességű kerékpárutakon az előzésben is problémát okoznak. A KRESZ jelenleg azt sem szabályozza, ha füldugóval zenét hallgatva közlekedünk az kerékpárosúton, Révész ezen is változtatna, mert úgy látja, hogy ez nagy mértékben növeli a balesetveszélyt.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
