Sassoli meghívásának előzménye, hogy Varga Judit kedden azt nyilatkozta az MTI-nek, hogy az EP a magyar kormány mellőzésével akar ítéletet mondani Magyarország felett egy világjárvány közepén. Varga szerint az Európai Parlament balliberális többsége úgy kíván ítéletet mondani Magyarország felett, hogy a tisztességes eljáráshoz fűződő legalapvetőbb elvet semmibe véve, nem teszi lehetővé a magyar kormányzati álláspont megjelenítését a brüsszeli vitában.
Egy demokratikus vita alapja, hogy az érintett félnek lehetőséget kell adni arra, hogy elmondhassa véleményét. Az Európai Parlament azonban, "nem először, szembe menve az európai alapértékekkel," nem kívánja biztosítani ezt a lehetőséget - vélekedett Varga Judit.
Ezután érkezett Sassoli meghívása csütörtök reggel 9 órára az Európai Parlamentbe, Orbán Viktor részére. Az Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselő és később a Sassoli-kabinet által is nyilvánosságra hozott levél szerint az állam és kormányfői szintű részvétel a megfelelő egy ilyen horderejű vitán - írja az EUrologus.
Sassoli azt írja, megkapta Varga levelét, nagyon fontosnak tartja és támogatja, hogy a magyar kormány részt vehessen és kifejthesse az álláspontját a vitában. De a bevett gyakorlatnak megfelelően az EP állam- vagy kormányfői szintű részvételt vár el. Ezért érdeklődne, hogy a magyar miniszterelnök megjelenik-e csütörtök reggel 9 órakor az EP brüsszeli plenárisülés-termében?
Emellett udvariasan arra is emlékezteti, hogy a koronavírus-járvány miatt bevezetett intézkedések ellenére csak a személyes részvétel engedélyezett a vitán az Elnökök Értekezletének legújabb döntése értelmében.
Ennél alacsonyabb szint, tehát miniszter vagy államtitkár esetében az EP elnökének döntésétől függ a részvétel.
Orbán Viktor válaszlevelét Varga Judit saját Facebook-oldalán tette közzé. Eszerint a miniszterelnök minden idejét a járvány ellne védekezés köti le, ezért a vitában igazságügyi és európai uniós ügyekért felelős minisztere tud részt venni.
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Hibázott a kormány, de állítja, már korrigálta a tanárok bérét
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy