Az árstop hatékony fegyvernek bizonyult az infláció elleni küzdelemben, ám úgy tűnik, a közeljövőben már nem lesz szükség rá – jelentette be a csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.
A kabinet azzal kalkulál, hogy augusztusban már 15 százalék körüli lesz az infláció.
A csökkenő tendenciát új eszközök bevezetésével támogatták és támogatják meg, ilyen például
- a kötelező akciózás,
- a SZÉP-kártyát érintő változások
- és az árstop is.
Miután azonban a jövőben egyre kisebb problémát okozhat az áremelkedés,
a kormány csak egy hónappal, augusztus elsejéig hosszabbítja meg az árstopot.
A kötelező akciók esetében viszont az eddigi 10 százalékos kedvezményt kiterjesztik 15 százalékra. A kötelező akciózás emellett kiterjed majd azokra a termékekre is, amelyek az élelmiszerárstop hatálya alá tartoztak eddig. Ennek alapja a bruttó beszerzési ár lesz, tehát a beszállítói ár, vagyis ezt kell majd 15 százalékkal csökkenteni.
Ezt a rendszert december 31-ig mindenképp szeretné fenntartani a kabinet – jelentette ki Gulyás Gergely.
Gulyás Gergely hozzátette, szerinte attól nem kell tartani, hogy az árstop kivezetése jelentős mértékben növelné az inflációt.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Vírusgyárak kialakulása fenyeget: órákon belül felszámolják a telepet, a marhák után a sertéseket is le kell ölni

Durva nemet mondtak a németek ezekre az autókra, alig látni belőlük az utakon

Halálos veszély leselkedik a magyarokra, riasztást küldtek a szakértők

Ez vár a magyar betegekre: Takács Péter összefoglalta, hogy mire kell számítani

Óriási a baj: ha lesz egyáltalán gyümölcs a piacokon, akkor is csak méregdrágán

Donald Trump meglépte, amit Orbán Viktor megjósolt

A magyarok egyik kedvenc célpontja is lépett a pusztító vírus miatt: ez lesz a határon

Megvan az oroszok új háborús célpontja? Fusson, ki merre lát - üzenik a dezertőrök

Kong az ürességtől a kassza: Budapestet a hitelek tartják életben
