Az Óbudai Egyetem Székesfehérváron mechatronikai, Kaposváron okos- és hadiipari, míg Zsámbékon kiberbiztonsági, mesterséges intelligenciához kapcsolódó, valamint orvostechnikai és robotikai jövőipari innovációs parkot fejleszt kormányzati támogatással - közölte a PM.
"A tudásvezérelt technológiák beépítése a gazdaságba csak az egyetemek és a gazdaság szoros együttműködésével valósulhat meg", és ez adta az alapját annak a döntésnek, amely a tudományos, vagyis a science parkok létrehozását eredményezte. Ezért olyan partnereket kell találni ezeken a területeken, amelyek az egyetemekkel összekapcsolódva vesznek részt a fejlesztésekben – mondta az MTI szerint a miniszter.
A kormány célja, hogy az egyetemek és a gazdaság együttműködése tovább erősödjön, ezért minden korábbinál nagyobb, összesen 2700 milliárd forintos fejlesztést indít el a felsőoktatásban a következő években - mondta az MTI-nek Varga Mihály.
A kormány tavaly a GDP csaknem 1,2 százalékát fordította az egyetemekre, az idén pedig ez az arány elérheti az 1,7 százalékot, szemben a 0,8 százalékos uniós átlaggal. Növekvő forrásokkal erősítik a gazdaság és a felsőoktatás együttműködését, amely több innovációt, kutatás-fejlesztést, magasabb hozzáadott értékű munkahelyeket és erősödő gazdaságot eredményez.
A magyar gazdaság ellenállóbb és erősebb lett az elmúlt tizenkét évben – véli a tárcavezető.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Valamire megint készül a kormány, csütörtökön kiderülnek a részletek
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet