A csütörtök este megjelent Magyar Közlönyben szerepelnek a kormányzati struktúra új államtitkárai – szúrta ki a Hvg.hu. Mindezek alapján visszamenőleges hatállyal, 2022. december 1-vel a most létrehozott Energiaügyi Minisztériumnak egy miniszterhelyettese és két államtitkára lesz a jövőben.
Lantos Csaba tárcavezető (kiemelt képünkön) helyettesítését Koncz Zsófia látja majd el, a két államtitkár pedig Reisz Anikó és Steiner Attila lesznek.
Mindkét államtitkár dolgozott már a magyar közigazgatásban, Steiner Attila az Innovációs és Technológiai Minisztérium körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára volt, Reisz Anikó pedig az Igazságügyi Minisztérium valamint a Technológiai és Ipari Minisztérium államtitkáraként is dolgozott.
Az új Energiaügyi Minisztériumhoz tartoznak az energiaárak és az energiabiztonság kérdései is
2022 novemberében jelentették be hogy önálló energiaügyi minisztérium létrehozásáról döntött a kormány. Gulyás Gergely miniszter az új tárca létrehozását azzal indokolta:
a háború és a szankciós energiaárak miatt ma Magyarországon és Európában is a legfontosabb az energiabiztonság és az energiaárak kérdése. A kormány ezért strukturális változtatást hajt végre, önálló energiaügyi minisztériumot hoz létre. Az új minisztérium az energiapolitika egységes irányításáért felel, és az Energiahivatal hatásköreinek többségét is átveszi – mondta a miniszterelnökséget vezető miniszter.
Az energetikai minisztérium vezetőjének Lantos Csabát kérte fel a miniszterelnök. Gulyás Gergely szerint azért esett Lantos Csabára a választás, mert kiváló menedzserképességekkel rendelkező közgazdász, aki az elmúlt évtizedekben Magyarországon komoly elismertségre tett szert, az energetika területén pedig a MET-csoport vezetőjeként szintén komoly tapasztalatokat szerzett.
A kormányzati struktúra változása és az új minisztériumi elnevezések miatt Fábián Gergely, Fónagy János és Lóga Máté január 1-től került az önállóvá vált Gazdaságfejlesztési Minisztériumba.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium államtitkárai lesznek Csepreghy Nándor, Lánszki Regő Balázs és Nagy Sándor Bálint, Juhász Tünde pedig a közigazgatási államtitkárságot vezeti majd.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

A műholdképek már a neten, elmarad a kormányinfó – Orbán Viktor ma lép az ügyben

Kivan a hazai közéletre? Olyan botrány van a szomszédban, hogy a magyarok kispályások

Brutális az eddigi mérleg: íme az oroszok háborús veszteséglistája

Hiába a küzdelem: elúszott a pulykapénz és a nyugdíjasok juttatása is a patinás magyar vállalatnál

Csányi Péter megszólalt a hitelekről, fordulat jöhet?

Milliárdokat szed be a kormány a településektől, Budapest is megszenvedi a döntést

Citromsárga és narancssárga riasztás: nagy területen tombolhat a vihar

Vészriadót küldene a kormány a mobilokra: jön a nemzeti riasztórendszer

Szabadlábra kerülhet az óbudai polgármester
