Az ombudsman kilenc hónapon keresztül vizsgálta a közmunkások alapjogait és a közbiztonság követelményét, majd 75 oldalas anyagban számolt be róla (a dokumentum ide kattintva tölthető le). Szabó Máté alapmegállapítása, hogy nem a közmunkások munkavállalói jogait kell lebontani, hanem inkább további garanciákat kellene beépíteni a rendszerbe, hogy megkaphassák ugyanazt a védelmet, amit mások.
Az Origo-n olvasható írás szerint erre azért lenne szükség, mert a közmunkát adó állam vagy önkormányzat "eredendő erőfölénye, a pontos eljárási rend hiánya miatti kiszámíthatatlanság sérti a jogbiztonságot, akadályozza az esélyegyenlőség előmozdítását". Példaként a szabadságok kiadását hozza fel az ombudsman, mint írja a közmunkások ebben a tekintetben sokkal rosszabb helyzetben vannak, mint a más szektorokban dolgozók.
Állandó problémának nevezte a kötelező heti bérkifizetést, mivel az a megélhetést nehezíti, hiszen csökkenti a szociális biztonságot és az önrendelkezéshez való jogot is. Ezen kívül diszkriminatívnak nevezte azt is, hogy a közmunkások a minimálbérnél is kevesebbet vihetnek haza, illetve, hogy ugyancsak alacsonyabb összegben határozták meg számukra a betegszabadságot és a táppénzt is.
"Az emberi méltósághoz való jog védelme szempontjából elfogadhatatlan, ha valakit azért zárnak ki egy jogosultság igénybe vételéből, mert önhibáján kívül nem tudja teljesíteni az előírt 30 napos kereső tevékenységet" - állítja Szabó a szociális segélyek megvonásával kapcsolatban, így szerinte alternatívákat kellene kínálni azok számára is, akiknek nem jut munkaalkalom sem a hagyományos, sem a közfoglalkoztatásban.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat