A magyar kormány kínai kivitelezőkre bízná a Belgrád-Budapest vasútvonal magyarországi szakaszának felújítását, miközben a magyar vállalatok kihagyását sem gazdasági, sem technológiai okok nem indokolják - írja a Magyar Nemzet. Ezt bizonyítja, hogy a magyar mélyépítő vállalatok meg tudnak felelni az uniós források bevonásával végzett hazai vasúti projektek elvárásainak, amelyek nem térnek el a kínai pénzből finanszírozott beruházás elvárásaitól.
A magyar cégek kihagyását az indokolhatta, hogy így talán gyorsabb lesz a felújítás és nem kell elszámolni vele az EU-nak - mondta a napilapnak egy neve elhallgatását kérő informátor. A végrehajtás egyébként csúszásban van: idén már az átadásnál kellene tartani, miközben még egyetlen kapavásás sem történt.
Brüsszel vizsgálja a kivitelezéssel megbízott kínai-magyar vegyesvállalat felállítását, mert korrupciót gyanít, ami lassítja a folyamatot. A kínai vállalatok egyébként duplán jól járnak a beruházással. Egyrészt szépen kereshetnek rajta, másrészt európai mélyépítési referenciát szerezhetnek, ami feltétele annak, hogy az EU-n belül más projektekre is jelentkezzenek.
A beruházás tervezett költsége eközben megállíthatatlanul kúszik felfelé. A kínai hitellel és becsült kamataival, továbbá a magyar önrésszel számolva a Magyar Nemzet már 883-949 milliárd forint közé teszi a magyar adófizetőket terhelő kiadásokat. Eredetileg 472 milliárdról volt szól.
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok