Kilométerenként 4,6 milliárdért újítaná fel a kormány a Budapest-Belgrád vasútvonal magyar szakaszát. Még egy korábbi verzióban, amikor 470 milliárdra becsülték a felújítás költségét 2400 éves megtérülési idővel számoltak. Azóta viszont előbb 550 milliárdra egy tegnapi konferencián pedig kiderült már 750 milliárddal számolnak a beruházók. A 160 kilométeres pálya gyakorlatilag sík terepen az Alföld peremén fut végig. A jelenlegi egy vágányból kettő lesz és a pályasebességet 160 kilométerre emelik.
Már készül a projekt finanszírozási terve. A választott konstrukciónak kedvezőbbnek kell lennie minden más megoldásnál - közölte Pafféri Zoltán, a zrt. vezérigazgatója a Hungrail tegnapi konferenciáján. A Világgazdaság tudósítása szerint elmondta, e legkedvezőbb konstrukció kínai hitel lenne az erről kötött megállapodás alapján. A fővállalkozóra a Kínai-Magyar Vasúti Nonprofit Zrt. ír ki pályázatot, még ebben az évben.
Kapcsolódó
A tendereztetés egy, a tervezés és az engedélyezés két, a kivitelezés három évig tarthat. A pálya az átépítés alatt is üzemelne. Valószínűleg először a második vágányt fektetik le a módosított nyomvonalon, és csak ezután látnak hozzá az eredeti vágányhoz, hogy ne akadályozzák a forgalmat.
A felújításra a Kína és a kelet-európai országok között 2013-ban létrehozott Egy övezet, egy út együttműködés keretében kerül sor. Célja, hogy a kínai konténerhajók árujának egy része vasúton jusson el Európa szívébe. Ehhez a Pireusztól Belgrádon át Budapestig vezető pályának alkalmasnak kell lennie a 740 méteres vonatok közlekedtetésére, és az óránként 160 kilométeres sebesség garantálására.
"A 166 kilométernyi pálya felújítása a terveknek megfelelően 472 milliárdba kerülne, nem szaladtak el a költségek" - cáfolta Pafféri Zoltán az aggályokat. Egy közel 80 milliárdos plusztételt ugyanis új elemként a vasútnak a soroksári Duna-partról Kelenföldig való bevezetése okoz, mindez pedig az áfával és a hitelkamattal nőhet a sajtóban olvasható 750 milliárdra - írta a Világgazdaság.
Legolvasottabb
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Nem is gondolnák az autósok, hogy ezzel félmilliárd forint maradt a zsebükben