Hozzátette: Magyarország sajnos vezető helyen áll Európában a megbetegedések arányát és az ebből származó haláleseteket tekintve, világszinten pedig csak Ausztrália és Új-Zéland előzi meg.
Elmondta, jövőre indul egy országos vastagbélszűrő program az 50-70 év közötti korosztálynak, székletmintából immunkémiai vizsgálatot végeznek, a mintavétel otthon elvégezhető a kapott eszközökkel.
Felidézte, hogy az eddigi programokban 46 százalékos volt a részvétel, az érintettek közül ilyen arányban küldték vissza a kiadott mintavételi csomagokat. Kiemelte: külön kell figyelni arra a sajátosan magyar jelenségre, hogy az esetleges pozitív székletminta után a szűrésben részt vevő emberek nem mennek el további vizsgálatokra. A szakértő szerint ez aggasztó és kockázatos, mert korábbi ilyen eseteket később visszakövetve sok rákos halálesetet tudtak azonosítani.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Van ingyenes megoldás, bíróság helyett ide is lehet fordulni
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép