December 1-jétől indulhat meg az ügyfelek regisztrációja a havi kétszeri ingyenes banki készpénzfelvételre, akik benyújtják bankuknak az erről szóló nyilatkozatot - mondta a hvg.hu-nak egy neve elhallgatását kérő vezető fideszes politikus.
A politikus szerint az erről szóló törvényjavaslatot még szerdán a költségvetési bizottság elé viszik. Úgy számolnak, hogy mintegy 6,5 millió embert érint ez az opció, a banki ügyfeleknek ugyanakkor személyesen kell majd befáradniuk a bankjukba a formanyomtatvánnyal. A személyes ügyintézésre azért van szükség, mivel a bankok nem biztos, hogy minden esetben elfogadnák az e-mailes, vagy levélben feladott nyilatkozatok hitelességét. A politikus szerint információs kampányt is terveznek ezzel kapcsolatban.
A Napi.hu véleménye szerint ha valóban formanyomtatvány személyes benyújtása kell majd az ingyenes készpénzfelvételhez, az jelentősen szűkíti a kedvezményben részesülők körét. Egyrészt nincsenek kevesen, akiknek egy egyszerűbb hivatalos nyomtatvány kitöltése is gondot okoz, másrészt nem minden településen érhetők el könnyen a bankfiókok, továbbá sokaknak valószínűleg nem éri meg az energiát az, hogy havonta pár száz forintot spórolhasson. Ez a megoldás ugyanakkor egyik eleme lehet annak a törekvésnek, hogy a kabinet immár kevésbé akar konfrontálódni a bankokkal, ahogyan a jelek szerint a devizahitelesek ügyét is - azonnali forintosítás helyett - a banki véleményekhez közelítő megoldással rendezné.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin