Az MTI-hez vasárnap eljuttatott közlemény szerint az NKA közművelődési területtel foglalkozó szakmai kuratóriuma tavaly kísérleti jelleggel hirdette meg első alkalommal a kifejezetten kistelepülések számára kiírt pályázatot, idén pedig újra támogatni kívánja a vállalkozó szellemű falvakat a tavalyi kiírással megegyező céllal és összeggel. A szakemberek tapasztalatai alapján ugyanis ezeken a településeken, ahol a lakók kis létszáma miatt sok esetben nincs művelődési ház, és így főállású közművelődési munkatárs sem dolgozik, forrás híján szinte lehetetlen közművelődési programokat szervezni.
Egy falu elnéptelenedése vagy fennmaradása azonban nagyban függ attól, hogy milyen közössége van. Ezért döntött úgy az NKA Közművelődési Kollégiuma, hogy forrást biztosít e kistelepüléseknek olyan közösségmegtartó és közösségformáló rendezvényekhez, amelyeknek fő célja a helyi értékek megmentése vagy újak megteremtése.
A rendelkezésre álló összeg 30 millió forint, egy település maximum 800 ezer forintos vissza nem térítendő támogatásra nyújthat be igényt, önerőre nincs szükség.
A kiírásra a 2000 fő alatti magyarországi településeken működő közművelődési intézmények, települési önkormányzatok, közművelődési alaptevékenységet igazoló dokumentummal rendelkező civil szervezetek, egyesületek és alapítványok pályázhatnak, valamint olyan járási székhelyek településeinek közművelődési intézményei, amelyek minimum három, az adott járásbeli kistelepülés együttműködésével kívánják megvalósítani a pályázati célnak megfelelő programjukat.
A teljes pályázati kiírás a http://www.nka.hu/palyaztatas/kozmuvelodes webhelyen olvasható. Pályázatot benyújtani az NKA portálján keresztül 2019. április 15-én éjfélig lehet.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Az MI lesz a minden? Elindult a folyamat, amit már nem lehet megállítani
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
Csendben zajlik a változás, mégis mindent megváltoztat: kiszorulunk a netről