Az állami vállalatoknál már ezen a héten érkeznek a magasabb fizetések, illetve az érintettek már a magasabb minimálbéreket kapják. Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke a Magyar Időknek elmondta, több helyen már lezárultak a bértárgyalások a versenyszférában, a cégek jelentős többsége 10 százalék körüli fizetésemelést hajthat végre 2018-ban. (Többet ér a román minimálbér a magyarnál.)
A vállalati szférában április elejéig kell megegyezni - a választások április 8-án lesznek -, mivel sokan az új üzleti évben hajtják végre a bérfejlesztéseket. A közszférában dolgozók ugyanakkor már ezen a héten megkapják magasabb keresetüket, a cégeknél pedig a minimálbéren, valamint a garantált bérminimumon foglalkoztatottak számíthatnak a kötelezően megemelt összegre.
Kapcsolódó
Mészáros Melinda arra figyelmeztetett, hogy az ágazatokon belül a vállalkozásoknál eltérőek a bérezési rendszerek, így a statisztikákban rendelkezésre álló átlagjövedelmek a különböző szektorokban bizonyos esetekben jelentősen eltérnek a valós keresetektől. A Liga elnöke hozzátette: a fizetésemelések mellett a béren kívüli juttatások körét is bővíti a cégek jelentős része, ugyanakkor a bértorlódás kezelésére sok helyen további megoldásokat kell találni, hiszen a vállalatoknak érdekükben állna a szakképzett, régóta náluk dolgozó munkavállalójuk megtartása, az elvándorlás csökkentése.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép