Folyamatosak a tárgyalások az érintett cégekkel, szolgáltatókkal - válaszolta nevek említése nélkül a fejlesztési miniszter. "Úgy látom, hogy jelenleg két olyan társaság, illetve két olyan tárgyalási menet van, amelyeket valószínűleg még 2013 végéig be tudunk fejezni" - fogalmazott Németh Lászlóné.
A paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatos kérdésre a nemzeti fejlesztési miniszter azt mondta: bár viszonylag rövid idő van hátra az idei évből, úgy gondolja, hogy ezalatt meg tudják tenni azokat a lépéseket, amelyek a bővítés megkezdéséhez szükségesek.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ezekért a használtautókért vannak teljesen megőrülve a magyarok
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Karácsony Gergely: Egy nap alatt megbukott a kormány
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Naponta több mint 41 millió forintot költ a kormányzat a tömeges bevándorlás kezelésére