A Magyar Nemzeti Bank legfrissebb adata szerint 2021-ben 500 milliárd forinttal több készpénz volt forgalomban Magyarországon 2021 végén, mint egy évvel korábban - írja az Mfor. Míg a 2008-as válság előtt a forgalomban lévő készpénz az ország által megtermelt GDP 8 százalékára rúgott, addig ma már 15 százalék ez az arány. Ennél csak öt EU-tagországban magasabb ez a mutató.
Varga Mihály pénzügyminiszter – a Magyar Bankszövetséggel összhangban – évek óta szorgalmazza a készpénzhasználat csökkentését, már csak a gazdaság „kifehérítésének” céljával is, ám úgy tűnik, ez még az Országgyűlésben sem nagyon jön össze. Az elmúlt év végén együttesen több mint félmilliárd forint értékben tartottak készpénzt maguknál a parlamenti képviselők – derül ki a január végéig beadott vagyonnyilatkozataikból.
Ez közel 11 millióval kevesebb, mint egy évvel korábban, ami kétszázalékos csökkenésnek felel meg. A 199 képviselő csaknem egynegyede, összesen 49 vallott készpénzvagyonáról. Ezen belül a fideszesek a parlamenti patkóban elfoglalt kétharmados súlyuknál nagyobb arányban reprezentáltak a 49 fős csoportban: háromnegyedük – 34 fideszes és három KDNP-s - a kormánypártok delegáltja. Rajtuk kívül négy MSZP-s, három jobbikos, két DK-s, két független és a német nemzetiségi honatya tart készpénzt a vagyonában.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
Csendben zajlik a változás, mégis mindent megváltoztat: kiszorulunk a netről
Az MI lesz a minden? Elindult a folyamat, amit már nem lehet megállítani