Kedden közölt Karácsony Gergellyel, a frissen megválasztott ellenzéki főpolgármesterrel az Index, amelyben a politikus azt mondta a terveiről, hogy a Városliget esetében úgy fogják módosítani a szabályozást, hogy új épület ne kaphasson építési engedélyt. Stratégiai cél, hogy az állami építkezéseket a parkban leállítsák. Ugyanakkor Karácsony is örül az új játszótérnek, vagy az Olof Palme-ház felújításának, de például a Nemzeti Galériáról úgy vélekedett, hogy arra nincs szükség, ha pedig nincs engedély rá, nem épülhet meg.
Viszont a hvg.hu megkereste a Liget-projekt lebonyolításáért felelős Városliget Zrt.-t, amely azt közölte, minden épületnek megvan már az építési engedélye, a beruházásokat ezek birtokában hajtják végre a jogszabályoknak megfelelően.
Kapcsolódó
"A tisztán állami forrásból megvalósuló kulturális és rekreációs fejlesztések tekintetében a Fővárosnak mostanra nincs joghatósága" - idézi válaszukat a portál, amely szerint felettük a Nemzeti Vagyon Kezeléséért Felelős Tárca Nélküli Miniszter, vagyis Bártfai-Mager Andrea diszponál.
A Városliget Zrt. azt is elmondta, hogy a kivitelezések meghatározó hányada folyamatban van vagy lezárult.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Nem az autóipar van válságban, hanem a világrend változott meg
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
