A kormány célja, hogy ne érintse hátrányosan a kis és középvállalkozókat az Európai Unió új adatvédelmi irányelve. A céljuk az, hogy a Nemzet Adatvédelmi és Információszabadság Hivatal (NAIH) csak figyelmeztetést adjon a kkv-knak - jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón.
A miniszter szerint a magyar szabályozás eddig szigorúbb volt, mint a most bevezetendő uniós szabályozás, a GDPR. Már meg is kérték a gazdasági kabinettet, hogy készítsék el a kkv-kat védő új jogszabály tervezetet.
Kapcsolódó
A rendelet előírásainak megszegése komoly következményekkel járhat, a kiszabható bírság akár 20 millió euró, vagy a cégcsoport teljes, globális forgalmának 4 százalékát is elérheti. A kettő közül a magasabb összeg a felső határ. A kormány lépése azért fontos, mert a hazai cégek közel fele még nem áll készen rá, hogy biztosítsa a felhasználóknak a róluk tárolt információk eltávolítását.
Így értelmezi a kormány a falvakat
A Modern Falu programról is beszélt Gulyás Gergely: azt a kormány már korábban bejelentette, hogy a Modern Városok mintájára a kisebb települések gazdasági felzárkóztatására is támogatási keretet hirdet. Most kiderült, hogy ebbe nem csak a kis falvak, hanem a 10 és 30 ezer lakosú települések is beletartoznak. Az érintett önkormányzatokkal való egyeztetésért Gyopáros Alpár lesz a felelős. A konzultációkat már meg is kezdték az elmúlt napokban.
Megy a pénz a fegyverkezésre
Gulyás bejelentette azt is, hogy 2026-ra elérik a GDP 2 százalékét a honvédelmi ráfordítások. A gazdasági bővülés eddigi gyors ütemére utalva Gulyás azt mondta, hogy már jövőre is 80 milliárd forint lehet a forrásbővülés. De a NATO által előírt kötelező ráfordítási szintet úgy érné el a magyar kormány, hogy minden évben a gazdasági bővülés egytized százalékával többet költenek a magyar hadseregre.
A fotó forrása: MTVA.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Van ingyenes megoldás, bíróság helyett ide is lehet fordulni
