A Stop Soros törvénycsomaggal kapcsolatos alkotmánymódosítás volt a legfontosabb napirendi pont az első, már nem pusztán formális kormányülésen. Erről jövő kedden szavazhatnak az Országgyűlésben, a januárban bejelentett változathoz képest ez egy szigorúbb csomag lesz.
Módosítani fogják a rendőri, a büntetőtörvénykönyvet, a menedékjogról szóló törvényeket is. "A legfontosabb, hogy kimondjuk, a törvénytelen bevándorlás elősegítésével a kormány nem ért egyet"
Magyarország a nemzetközi kötelezettségeinek eleget téve, az üldözötteket befogadja, de a genfi konvenciónak megfelelően csak akkor, ha első biztonságos országként ide léptek be. A kormány szerint nem a világon mindenhol, csak az első szomszédos országban számít menekültnek, akit üldöznek. A módosítások előterjesztője a Belügyminisztérium lesz.
Az alkotmánymódosítás előterjesztője viszont Trócsányi László igazságügyminiszter lesz. Ez tartalmazza azt is, hogy önálló közigazgatási bíróságot hoznak létre, amely a Kúriával egy szintre kerül, de attól független lesz. Gulyás Gergely, az új Miniszterelnökséget vezető miniszter viszont azt mondta, hogy a jelenlegi bírósági rendszert ez nem érinti.
A fotó forrása: MTVA.
Legolvasottabb
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Mire készül Magyar Péter? Napokon belül bemutatja a Tisza Párt kormányprogramját
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta