Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésük szerint Budapestre, Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Vas megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.
Kedden délután, este az északi megyékben már nagyobb területen intenzívebb zivatarok is kialakulhatnak, melyhez néhol 20-30 milliméter csapadék, jégeső, illetve viharos (60-80 kilométer/órás) szél társulhat. Észak-Magyarországon heves zivatar sem kizárt 80-90 kilométer/óra feletti szélrohammal, nagy méretű jéggel.
Kapcsolódó
Kedden tovább erősödik a nappali felmelegedés. A napi középhőmérséklet főként a Dél-Dunántúlon helyenként már 25 fok köré emelkedik.
Az előrejelzés szerint a legalacsonyabb hőmérséklet 12-18 fok között várható. A legmagasabb hőmérséklet 27-32 fok között alakul.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Van ingyenes megoldás, bíróság helyett ide is lehet fordulni
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép