Keddre virradó éjszaka gyengén vagy közepesen felhős ég várható, a délutáni, esti záporok lecsengése után pedig hajnalban északon, északnyugaton kisebb záporos csapadék is kialakulhat. Mérsékelt lesz a délnyugati szél. A hőmérséklet késő este általában 16 és 21, hajnalban 12 és 18 között alakul.
Kedden a sok magasszintű felhőzet mellett az ország északi felén erőteljesebb, délen gyengébb gomolyfelhő-képződésre számíthatunk, és az északi megyesávban elszórtan - azon belül az Északi-középhegységben nagyobb számban - várható zápor, zivatar. A délnyugati szél a Dunántúl nagyobb részét leszámítva megélénkül, zivatarok környezetében fordulhat csak elő átmeneti szélerősödés. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 18 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul.
Kapcsolódó
Szerdán délen napos idő várható inkább csak fátyolfelhőkkel, északon a többórás napsütés mellett erőteljesebb gomolyfelhő-képződésre számíthatunk elszórtan záporral, zivatarral. A délnyugati, déli szél megélénkül, helyenként megerősödik, zivatarok környezetében a szél viharossá fokozódhat. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 35 fok között alakul.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót