A családkutató intézet felállítására az idei költségvetésből 162,5 millió forintot biztosít a kormány, az emberi erőforrás miniszter és nemzetgazdasági miniszter pedig 2017. november 30-ig kapott határidőt a létesítésre.
A családkutató intézet feladata a családokat érintő kormányzati döntéshozatali folyamatok megalapozottságának növelése, a döntések végrehajtása demográfiai és társadalmi hatásainak jobb megértése, valamint a hazai és a határon túli magyarság demográfiai helyzetének szakmai igényességgel történő felmérése.
Ugyanez a kormányhatározat rendelkezik a bölcsődefejlesztési program hazai forrásból való kiterjesztéséről, valamint a fiatalok életkezdési támogatását szabályozó rendelet módosításáról annak érdekében, hogy a támogatást az ideiglenesen vagy tartósan külföldön élő, vagy magyarigazolvánnyal rendelkező szülő gyermeke után is igénybe lehessen venni.
A határozat szerint az emberi erőforrásminiszternek olyan jogszabálymódosítást kell előkészítenie, amely biztosítja, hogy a korábbi, vagy fennálló hallgatói jogviszony alapján nyújtott gyermekgondozási támogatás jogosultság esetén egy évvel meghosszabbodjon.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat