Rendeződni látszik a helyzet a tojáspiacon a tavalyi állat-egészségügyi gondok után - derül ki a Magyar Idők termelési riportjából. Kele Tibor, a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének elnöke elmondta a napilapnak, hogy az év végére lecsendesültek az ágazatot megmozgató járványok és fertőzések.
Míg decemberben 60 forint körül alakult a tojás ára, jelenleg 51-53 forintot kell adni érte. A szakember szerint ez valamivel az uniós átlag felett van, de a termelési költségek indokolják a különbséget. Az elnök arra számít, hogy az árak húsvétkor is a mostani szinten lesznek.
Kapcsolódó
Korábban egyébként a vevők igyekeztek alkalmazkodni a drágasághoz, például közvetlenül a termelőktől vették a tojást, kihagyva az árat növelő értékesítési láncot. Segített az ágazatnak, hogy az árak éppen karácsonykor érték el csúcspontjukat, amikor a vevők mindenképpen vásárolnak.
A fotó forrása: Hornyák Dániel/Napi
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Budapestet elárasztják az újlakások, de ki fogja ezeket megvenni?
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt