Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a tanév fennakadásmentes indítása érdekében terjesztette ki öt nappal a szeptemberi havi és első félhavi bérletek érvényességét - adta hírül a tárca.
Az intézkedés nyomán csökkennek a pénztári várakozási idők, illetve a diákok mentesülhetnek az iskolakezdéshez kapcsolódó, augusztus végén esedékes ügyintézés miatt szükséges utazások többletköltségei alól is.
Kapcsolódó
Az ITM kérése alapján a helyi és helyközi közlekedési szolgáltatók a veszélyhelyzet megszüntetését követő 180. napig elfogadják a közszolgáltatási utazási kedvezmény igénybevételére jogosító, lejárt hivatalos okmányokat.
A diákigazolványok esetében a hosszabbítás legfeljebb december közepéig szól, hiszen az ősszel újranyíló intézményekben a tanulók, hallgatók már hozzájuthatnak majd az okmányokhoz, érvényesíttethetik azokat.
Ugyanakkor a tárca nyomatékosan felhívja a tavasszal digitális oktatásban tanuló diákok, a felsőoktatási intézménylátogatási tilalomban érintett hallgatók figyelmét, hogy a tömegközlekedési járatokon kötelező a szájat és az orrot is eltakaró maszkot, sálat vagy kendőt használniuk.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson