A Pro Bono latin kifejezés, önként vállalt, ingyenesen végzett szakmai tevékenységet jelent, amelyet az ügyvédi hivatásrend tagjai, ha nem is intézményesült formában, de – figyelembe véve a pártfogó ügyvédi és kirendelt védői díjakat - napi szinten végeznek.
A hétfői Pro Bono napon való részvétel előzetes regisztrációhozó kötött, melynek során néhány adat megadásával a jogterület kiválasztását követően, konzultációs időpont foglalására lesz lehetőség. Az eseményre jelentkezett 140 budapesti ügyvéd ezen a napon körülbelül 800 olyan jogkereső számára tud jogi tanácsadást végezni, akinek valamely oknál fogva nem biztosított a jogi képviselete egy per során, illetve olyan jogvitája van, vagy jogi kérdésben bizonytalan, amelyben támasza lehet egy szakmai vélemény, iránymutatás.
A társadalmi célú kezdeményezést a Budapesti Ügyvédi Kamara hívta életre a Nemzetközi Pro Bono hét apropóján 2019-ben, és a példát további területi kamarák is követték azóta. Az első ilyen rendezvény hatalmas sikere, a jelentkezők száma és a számtalan pozitív visszajelzés arra indította a budapesti ügyvédséget, hogy igyekszik hagyományt teremteni a kezdeményezéssel, ezzel is felhívva a figyelmet a jogtudatosság fontosságára - áll a kamara közleményében.
Kiemelt területek, amelyekre regisztrálni lehet
Családjog, társasházi és ingatlanjog, büntetőjog, polgári jog, továbbá külön kiemelten a gondnoksággal kapcsolatos kérdések, cégjog, biztosítási jog, üdülési jog, munkajog, adójog, szerzői jog, közlekedési jog, médiajog. Egy ügyre 20 percet biztosít a kamara a regisztráló számára, hogy felvázolja ügyét és az adott jogterületre szakosodott ügyvédtől iránymutatást, illetve az egyszerűen, helyben megválaszolható kérdéseire választ kapjon. Természetesen az összetett ügyek hosszabb munkafolyamatot igényelnek, de a konzultáció során erről is részletes tájékoztatást kapnak a tanácsadásra jelentkezők.Regisztrálni a Budapesti Ügyvédi Kamara honlapján http://bpugyvedikamara.hu/probono-nap lehet.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson