György István városüzemeltetési főpolgármester-helyettes indítványában jelzi: a megkötendő közterület-használati megállapodásokban előírnák az ügyfeleknek, hogy a mindenkor hatályos díjakat kötelesek megfizetni. Ezzel a fővárosi önkormányzat megszüntetné azt a gyakorlatot, hogy a több évre szóló szerződések időtartama alatt végig a szerződéskötéskor hatályos díjakat kelljen megfizetni.
A szabályozás kizárólag a fővárosi önkormányzat tulajdonában lévő közterületekre vonatkozna. A díjak július 1-jétől a tavalyi éves infláció alapulvételével emelkednének. Fokozottan kiemelt övezetben - a Margitszigeten vagy a Városligetben - havi 9500 forint a négyzetméterára a 6 négyzetméternél kisebb pavilonoknak, míg kiemelt övezetekben - a hidaknál, a Gellérthegyen vagy a Tabánban ugyanez 8000 forint.
Ilyen övezetbe nem tartozó helyszínen 3800 forint a díj. Az előkertek, teraszok után havi 7600 forintot kell fizetni négyzetméterenként a kiemelt területeken, míg az ugyanitt elhelyezett, 2 négyzetméteres hirdetőoszlopok díja havi 12 500 forint.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt