A Mediafax a román Szociáldemokrata Párt (PSD) Arad megyei szervezetétől arról értesült, hogy az avatásra Orbán Viktor magyar és Victor Ponta román miniszterelnököt is várják. A Nagylak (Nadlac)- Csanádpalota autópálya-határátkelő megnyitása nyomán Arad és Temesvár lesz Románia első két nagyvárosa, amelyet bekapcsolnak az európai gyorsforgalmi úthálózatba.
Az A1-es jelzésű, Erdély déli részén haladó autópálya Pécska-Arad szakaszát 2013-ban kellett volna átadni, de a CNADNR felbontotta a szerződést a korrupciós ügybe keveredett korábbi kivitelezővel, és új közbeszerzési eljárást írt ki a munkálatok befejezésére. Ennek a szakasznak a megnyitása után Temesvárig lehet majd pályán eljutni, és várhatóan még az idén átadják a forgalomnak azt a hiányzó szakaszt, amely kiegészíti a sztráda Temesvár-Lugos (Lugoj) közötti részét.
A Lugos és Déva közötti, dombvidéken átvezető 100 kilométeres autópálya-szakaszon is folyik már az építkezés: ez leghamarabb a jövő év folyamán készülhet el. A dél-erdélyi sztráda Déva és Nagyszeben közötti 115 kilométeres részén tavaly óta lehet közlekedni.
A román főváros azonban még évekig nem kapcsolódhat be az európai autópálya-hálózatba: a Déli Kárpátokat az Olt völgyén átszelő, Nagyszeben és Pitesti közötti 115 kilométernyi sztrádának még csak most készül a megvalósíthatósági tanulmánya, amire néhány hete kötött szerződést a CNADNR.
A román kormány szerdai ülésén memorandumban hagyta jóvá az új határátkelő megnyitásához szükséges magyar-román kormányközi egyezmény megkötését.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg