A dokumentum szerint Orbán Viktor továbbra is felerészben tulajdonosa egy 2002-ben vásárolt budapesti, XII. kerületi társasházi lakásnak. Ezen túlmenően a miniszterelnök feltünteti 2006-ban vásárolt felcsúti, összesen 5.035 négyzetméter belterületi földjeit, amelyeket 50 évre ingyenesen átengedett a Felcsúti Utánpótlásért Alapítványnak.
Autója, vagy egyéb járműve továbbra sincs a politikusnak. A házastársával közös számlán csaknem ugyanannyi pénz van, mint egy évvel ezelőtt, amikor legutóbb nyilatkozott vagyonáról Orbán Viktor: akkor kevéssel több, mint egymillió forintot tüntetett fel, most 1 millió 210 ezer forintot. Emellett a felesége örökségéből több mint 5 millió forint takarékbetétben elhelyezett megtakarításuk van szintén közös számlán.
Banki tartozása továbbra is a 2002-ben feleségével közösen felvett 20 millió forintos jelzáloghitel még fennálló része, ami a 2011-es 11,3 millió forintról egy év alatt 10,3 millió forintra csökkent.
Orbán Viktor jövedelmei között tünteti fel a Miniszterelnökségtől kapott törvény szerinti javadalmazását és képviselői fizetését. A Fidesz-elnöki fizetését határozatlan ideig felfüggesztette.
A vagyonnyilatkozat szerint míg 2011-ben 248 ezer forint volt a könyvkiadásból származó eseti jövedelme, addig 2012-ben ez 114 ezer forintra csökkent.
Legolvasottabb
Egy ember győzheti le választáson Zelenszkijt, ő az
Ez vár a nyugdíjasokra jövőre
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Meglepő számok jöttek ki: a kártyaadatok árulták el, hogy mennyi borravalót adunk
Nordmann-láz: ezért kerül egyre többe a karácsonyfa
Jóváhagyták, jöhet a fogyókúrás pirula
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Megvan az ítélet: fél évszázadnyi börtönt kapott az iskolai késelő
Nagy a baj, válságban a közkedvelt fürdő