A napilap szerint az oktatási államtitkárság még májusban automatikusan, kérelmezés nélkül, véglegesen átsorolta a "pedagógus II. fokozat"-ba azokat a tanárok, akik 2016. szeptember 1-jén hét évre, vagy annál kevesebb időre lesznek a rájuk vonatkozó öregségi nyugdíjkorhatártól és nem vettek részt minősítési eljáráson. A kormány a minősítés hiányát kizáró tényezőként határozta meg a július 29-én megjelent, a béremelésről szóló új kormányrendeletben, ahol a kitétel így szól:
kivéve, ha korábban sikertelen minősítési eljárásban vett részt.
Az augusztus végi tanévnyitó értekezleteken vált egyértelművé: akik 2015-ben jelentkeztek, de nem töltöttek föl portfóliót a november 30-i határidőre, azokat kirekesztik az előrelépésből. Bár esetükben semmilyen minősítés nem történt, a hivatalos értelmezés szerint mégis részt vettek minősítési eljárásban, amelyet sikertelennek nyilvánítottak.
Nem mindegy, hogy nem készített portfóliót
Aki úgy nem készített portfóliót, hogy jelentkezett minősítésre, azt a kormányrendelet kizárta a méltányosságból, és nem kap fizetésemelést, még ha 30-35 éves pálya is áll mögötte.
Aki viszont úgy nem készített portfóliót, hogy nem is jelentkezett, azaz nem csinált semmit, az automatikusan, a nyugdíjazásáig évi 307 ezer forinttal magasabb fizetési osztályba kerül.
És hogy még jobban bonyolódjon a helyzet: olyanok is vannak, akik 2016-ban jelentkeztek, mert erre szólította föl őket az Oktatási Hivatal. Ők sem töltöttek föl semmit, mégis megkapják a magasabb besorolást, mert a jogszabály megjelenése után a hivatal törölte a jelentkezésüket.
Összesen 1376 pedagógus kapott sikertelen minősítést - közülük 1321 azért, mert nem töltött föl portfóliót. A kizártak 2017-ben újra jelentkezhetnek, ekkor van lehetőségük a magasabb kategóriába való visszakerülésre.
Büntetés?
Brassói Sándor, az OH köznevelési elnökhelyettese a Népszabadságnak elmondta, hogy az érintettek pontosan tudták, hogy 2015. november 30. volt a portfólió feltöltésének határideje, és szerinte a döntő többség tudatosan nem tett ennek eleget. Voltak, akik üres oldalakat töltöttek föl, olyanok is, akik szégyellnivaló szövegeket írtak.
Legolvasottabb
Belepiszkált a kormány az özvegyi nyugdíjba: mutatjuk, mekkora összeg jár
Amikor már nem gyógyítanak: az élet végén is hiánycikk az ellátás Magyarországon
Ezzel könnyen bűncselekményre bírhatnak rá a csalók: mutatjuk, mi a módszerük
Élet készpénz nélkül? Februártól 300 ezer forintot vehetünk fel
Titokzatos helikopter emelkedett a levegőbe: az orosz tengeralattjárók sem menekülnek
Megdöbbentő kijelentést tett Trump: nem kellene megtartani a következő választásokat
Nem a bombák a legveszélyesebbek: a legfélelmetesebb fegyver csak most csapott le
Zacher Gábor: A háziorvos a sürgősségire küldi a pácienseket, mert egyébként hosszú a várólista
Több magánrendelő olyan lépésre szánta el magát, amire eddig nem volt példa