A köznevelésben is komoly gondokat okozott a rendkívüli hideg időjárás: 29 intézményben merült fel fűtési probléma, és hat iskolában volt csőtörés.
Emiatt összesen 27 középiskolában rendkívüli szünetet, 40-ben pedig online oktatást rendeltek el
– jelentette be az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője az operatív törzs vasárnapi tájékoztatóján.
A Belügyminisztérium korábban úgy foglalt állást: akkor lehet rendkívüli szünetet elrendelni, ha meghibásodik az intézmény fűtési rendszere, valamint a tantermek hőmérséklete nem éri el a húsz Celsius-fokot két egymást követő napon.
Mukics Dániel arról is beszámolt, hogy a kórházakban zavartalanul zajlik mind a tervezett, mind a sürgős műtétek ellátása. A betegforgalom az átlagos szintet érte el, ami szerinte azt mutatja, hogy az emberek figyelembe vették a hatóság figyelmeztetését. A traumás sérülések száma Ajkán, Székesfehérváron és a budapesti Bethesda kórházban ugrott meg.
A szóvivő jelezte továbbá, hogy az Operatív törzs felvette a kapcsolat a hulladékszállítást végző közszolgáltatási cégekkel, és ott, ahol a havazás miatt csúszott az elszállítás, néhány napon belül ez megtörténik.
Kitért arra is, hogy folyamatosan figyelemmel kísérik a szociális ellátórendszer telítettségét. Azokon a helyeken, ahol nem tudnak több hajléktalan embert befogadni, melegedőhelyeket nyitnak meg. Ennek kapcsán szólt arról is, hogy nemcsak külterületen lévők veszélyeztettek, hanem tartós, 15 fok alatti szobahőmérséklet esetén is történhet kihűlés. Ezért figyeljünk oda egyedül élő embertársainkra – kérte.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megszületett a döntés a gázkazánok betiltását illetően
Valami nem stimmel a magyar nagydíj körül, egyre nagyobb a bizonytalanság
Nagy változás a gázszámláknál, megszólalt az MVM: erről jobb, ha mindenki tud
Nem infláció, hanem sokk: ez lett az új arany, nem bírják pénztárcával a magyarok
Németország új fegyvert húzott elő: másra bízzák rá a rendőrök a bűnözők vadászatát
Atomcsapással fenyegetett meg három országot Medvegyev
Állampapír helyett? Csúcsvállalatok kínálnak versenyképes hozamot
Sokkoló számok derültek ki a nyugdíjakról
Átírják a bértáblát: 20 százalékos emelés és új fizetési arányok jöhetnek az egészségügyben