A napilap szombati számában a nemzetgazdasági miniszter azt közölte: a szaktárca a jövő héten ül tárgyalóasztalhoz a munkáltatók és a munkavállalók képviselőivel, és ha egyezség születik, a tehercsökkentés 2017-ben életbe léphet. Az új, őszi adócsomagot ettől függetlenül a kormány beterjesztette pénteken az Országgyűlés elé; a több száz pontos indítvánnyal az adózást egyszerűsítenék.

A nemzetgazdasági tárca vezetője úgy fogalmazott: csökkenteni kell az adóügyi adminisztrációt, vagyis azokat a bürokratikus terheket, amelyek a közteherviselés előírásaihoz kapcsolódnak.

A jelenleginek a duplájára emelkedne a kata, vagyis a kisadózó vállalkozások tételes adójának értékhatára. Így a jövőben azok is választhatnák a legegyszerűbb vállalkozási adózást, akiknek az éves bevétele meghaladja a hatmillió forintot, de nem lépi túl a tizenkétmilliót.

A parlament elé terjesztett őszi adócsomag a különböző terheken nem változtatna. Tavasszal ugyanis már elfogadott egy adótörvényt az Országgyűlés - emlékeztetett a tárcavezető. Akkor született döntés arról, hogy 2017. január elsején öt százalékra csökken a friss tej, a tojás és a baromfihús forgalmi adója, miközben az internethasználat, valamint az éttermi szolgáltatások áfája 27 százalékról 18 százalékra mérséklődik.

Közölte azt is: a kormány a napokban adott neki felhatalmazást, hogy tárgyalásokat kezdjen a munkáltatók és a munkavállalók képviselőivel a járulékcsökkentés kapcsán. A kormány álláspontja ez ügyben világos - mondta a miniszter. A kabinet azt szeretné, hogy a jól képzett, tapasztalt munkaerő a jövőben is Magyarországon dolgozzon. Ez szerinte leginkább úgy érhető el, ha a bérek emelkednek, és a honi vállalkozások a mostaninál hatékonyabb működést alakítanak ki.

Hozzáfűzte: a kormány kész érdemi járulékcsökkentéssel támogatni a gazdasági szereplőket, ha növelik a fizetéseket és javítják hatékonyságukat. A miniszter szerint elképzelhető olyan megoldás, hogy a béremelést jelentő összeget érintően az állam eltekint a járulék bizonyos részétől.