Csütörtökön elszórtan a Dunántúlon és délen számíthatunk gyenge esőre, havas esőre, helyenként hószállingózásra. Északon, északkeleten ugyanakkor szakadozottabb lehet a felhőzet. Nem lesz jelentős a légmozgás. Délután 1 és 7 fok között alakul a hőmérséklet. Nem lesz front térségünkben.
Pénteken kezdetben északon, északkeleten kisebb havazás még kialakulhat, máshol már havas eső, gyenge eső hullhat. Napközben észak, északkelet felé elvonul a csapadék, majd délután nyugat délnyugat felől eredhet el több helyen az eső. Élénk, északnyugaton erős lesz a délkeleti szél. Enyhül az idő, sokfelé 5 és 10 fok közé melegszik a levegő, de északon, északkeleten csak 1-4 fokot mérhetünk - olvasható az Időképen.

Szombaton az erős déli, délkeleti szélben már 8-16 fok közötti maximumokra van kilátás. Viszont sok felhő lesz az égen, helyenként kisebb eső előfordulhat.
Vasárnap és hétfőn időnként többfelé eleredhet az eső. Vasárnap a szél veszít erejéből, majd hétfőn az északira forduló szél támadhat fel. Vasárnap 8-16, hétfőn 4-12 fok között alakulhat a csúcshőmérséklet.
Legolvasottabb
Mi történik Donald Trumppal? Vészjósló jelek látszanak egy szakértő szerint
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Nem a szél fújta az istállókba: a rejtély még megoldatlan, a nyomozás folyik
Dubajban csaptak le rá: elfogták az altábornagy merénylőjét
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Rosszul töltjük a telefonunkat, ezért mennek olyan hamar tönkre