Vasárnap este a szél délnyugatira, nyugatira fordul, hétfő hajnaltól megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 8 fok között alakul.
Hétfőn egy érkező hidegfront környezetében a Dunántúlon hajnalban, reggel, a Dunától keletre napközben egy-egy 60-70 km/h-s széllökés kialakulhat nyugatias irányból.
Kapcsolódó
Hétfőn reggel, délelőtt a keleti, középső országrészben van esély zivatar kialakulására. A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn többnyire 12 és 17 fok között valószínű, de északkeleten néhol 8, 10 fok is lehet az előrejelzés szerint.
Milyen az idő Európában?
Magasnyomás, illetve anticiklonális hatások a Földközi-tenger keleti medencéjében, a Fekete-tenger térségében, illetve a Kelet-európai-síkság középső és keleti tájain érvényesülnek. Ennek megfelelően arrafelé kevés a felhő, napos és száraz az idő.
Európa legnagyobb részének időjárását ezzel szemben egyetlen hatalmas ciklon, illetve ennek peremcikonjai alakítják. A légörvény középpontja a Külső-Hebridák felett helyezkedik el, hullámzó frontrendszere pedig Skandinávián és Lengyelországon át Közép-Európáig húzódik. Ezen térségek felett erősen felhős, illetve borult az ég, a frontzónától nyugatra pedig, ahol hideg légtömeg áramlik, erős, viharos nyugatias szél fúj.
Hétfő estig a Kárpát-medence időjárását ennek a ciklonrendszernek a peremhullámai alakítják, többfelé várható eső és időnként viharossá fokozódik a szél.
Legolvasottabb
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Nézze meg, hogy vett-e ilyet a Lidl-ben, ha igen, ne egye meg!
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Csendben meghozták a döntést: kivonul a svéd iparvállalat
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Savanyú érzés: első osztályú gyümölcsként kínálják az állati takarmányt
Ez vár a nyugdíjasokra jövőre
Készül a kormány a háborúra, mobilalkalmazással találhatjuk meg a legközelebbi óvóhelyet
Uniós pénzért rohanva: félkész autópályát nyitottak meg a szomszédban