A portál az Országgyűlés Hivatalától a parlamenti ülésszak, egyben a négyéves kormányzati ciklus lezárása miatt kért információt a parlament működtetésének költségeiről. Tényadatok azonban csak 2012-ig állnak rendelkezésre, a 2013-as évi gazdálkodásról majd csak március végén készül el a jelentés. Annyi azonban már most kijelenthető, hogy ebben a ciklusban 20-25 milliárd forintba került az adófizetőknek a törvényhozás. Ebben nem csak a képviselői juttatások, hanem az üzemeltetés, illetve a beruházások is benne vannak.
Ami az idei évet illeti, az Országgyűlés Hivatalának 21,3 milliárd forintból kell megoldania a kiadásokat. Volt év, például 2012-ben, amikor 25 milliárd jutott erre, de nyilván a feladatok, fejlesztések, beruházások ütemezése is meghatározza az éves kiadásokat - jegyzi meg a Figyelő Online. A beruházások közül az idei költségvetést érinti a Kossuth Lajos tér rekonstrukciójának folytatása (a Steindl Imre program részeként), az ugyanide tervezett mélygarázs, valamint a Látógatóközpont és az Országgyűlési Múzeum kialakítása is. Ide kapcsolódik, hogy az új képviselőtestület megalakulásáig, vagyis várhatóan még a tavasz végéig befejeződik az alsóházi ülésterem felújítása.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson