Hoffmann Rózsa nem érzi megfutamodásnak, hogy a kormányzat kettéválasztja az oktatás területét, és ő köznevelésért felelős államtitkárként folytatja munkáját. Megfutamodás az lett volna, ha odadobta volna "koncul" a felsőoktatást egy hozzá nem értő embernek - mondta az oktatási államtitkár a TV2 Mokka című műsorában szerda reggel.
Nagyon szoros lesz az együttműködésük Klinghammer Istvánnal, aki a felsőoktatásért felelős államtitkár lesz, és akit ő javasolt a posztra - erősítette meg az MTI szerint. Kitért arra, hogy teljes mértékben nem száll, nem is szállhat ki a felsőoktatásból, hiszen sok kérdés összefügg a köz- és a felsőoktatásban, utóbbin "a szemét rajta tartja majd". A megkezdett folyamatok folytatódnak - hangsúlyozta.
Hozzátette: beszéltek a kormányfővel és a miniszterrel is a terület szétválasztása előtt.
Kitért arra is, hogy fizikailag sem nagyon tudott az elmúlt hónapokban a felsőoktatás ügyeivel foglalkozni. Megjegyezte: Maruzsa Zoltán felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár jól vitte a felsőoktatás ügyeit, de a Hallgatói Hálózat (Haha) valamilyen oknál fogva nem "csípte őt". A demonstrációikkal összefüggésben kiemelte: "közismertté vált", hogy a hallgatók felkészítése mögött olyan politikai és pénzügyi csoportok állnak, amelyeknek érdekük, hogy ez a kormány megbukjon. Ez a politikai játszma része, és a Haha képviselői is elismerték, hogy Soros György magyar származású üzletember által finanszírozott továbbképzéseken vettek részt - tette hozzá.
Arra a kérdésre, hogy a hallgatói szerződés az alaptörvénybe kerül-e valóban, ehhez ragaszkodnak-e, jelezte: ezt a parlamentben támogatni fogja. Hozzátette: a részleteket ugyanakkor törvény szabályozza majd.
Az oktatási államtitkárság kedden közölte: a felsőoktatás átszervezését - Hoffmann Rózsa javaslatára, aki a posztján maradva a jövőben elsősorban a köznevelési rendszer kérdéseivel foglalkozik - Klinghammer István kinevezésével oldja meg az emberi erőforrások minisztere. Klinghammer István korábban az ELTE rektora volt.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak